'A kedvességen túl csak nihil van.. ebbe kell kapaszkodni'... Sokszor felrémlik ez a felirat. Bolognában láttam az elhagyatott városfélben. Tele volt ilyen, és ehhez hasonló pozitivsta gondolatokkal. Itt a pozitivistát ironikusan értem, bár.. őszintén, néha magam is elgondolkodom, hogyan értem.

Bologna csodálatos város volt.. fájt érte a szívem, hogy ennyire lerombolódott. 'Itt harc volt', azt mondták. Az olasz fiatalok harcoltak az idősekkel, mert az idősek harcoltak az Angyallal. Gyújtogattak az idősek, és mérgeket dobtak a folyókba, hogy a lassítsák a halált. A fiatal csoportok könyörögtek egy ideig nekik, mondván "ez vezetett idáig, ti ördögök", aztán úgy döntöttek, hogy az Angyal szolgálatába állnak. Véres volt, nagyon véres. Pár ütközetet streamen néztem, de nem bírtam sokáig, pedig én egész gyomros vagyok ezekhez.
Az olasz fiatalok nem akartak semmit az Angyaltól cserébe, csak bocsánatot kértek a szüleik és nagyszüleik miatt. Az Angyal erre megkímélte az életüket, és Lisszabonba irányította őket.

Ezekről még Lea mesélt nekünk. Az olasz lány, akiről senki sem tudta honnan jött. Út közben találkoztunk vele egy országút melletti elhagyatott villában.

Folyton azt akarta tudni: “Te mikor láttál utoljára madarakat?"
Ezzel a kérdéssel ijesztette meg Mátét is először, az éjszaka közepén, amikor már épp becuccoltunk a villába. Nem tudtuk, hogy ki ő, de úgy tűnt nem veszélyes. Mégis kérdezne ilyet az, aki bántani akar? Lea egészen csodálatos teremtmény volt. Azért mondom így, mert nem vagyok biztos benne, hogy ember volt. Volt valami szövetsége a természettel. Az volt a szavajárása, hogy "sometimes I feel like the moon".
Az ilyen emberektől először mindig kivagyok, de valahogy neki elhittem. Mi mást keresne itt, ha nem maga a Hold lenne? 'Erre már csak az Éjszakának van kedve járni.' gondoltam. Vele töltöttünk pár napot. Vele valahogy máshogy telt az idő, nem is emlékszem, hogy meddig voltunk ott. Néhány beszélgetés napoknak tűnt, néhány pedig perceknek. Sokat mesélt az Angyal előtti időkről. Azt mondta minden olyan éles volt, minden könnyen vágott akkor. Fogalmam sem volt, hogy mire gondol, de abból ahogyan barátkozott a fákkal és az indákkal, azt láttam, hogy itt ritmusában van. Sosem kapkodott, sosem nézett rám ijedtséggel.
Benedek ugyanezt mondta, Máté csak szerelmes lett, de nem tudta volna megmondani pontosan mibe. Jajj Máté...hiányzol. :D
Később, amikor elbúcsúztunk tőle, elárulta, hogy mindjárt évforduló van. Nem mondta meg, hogy minek, csak később jöttem rá, hogy a szülinapjára gondolt. Benedek erre már korábban rájött, és azt mondta, hagyott is neki egy levelet. Nagyon meglepődtem, nem tudtam, hogy ilyen fontos volt neki Lea. Csak annyit mondott erre: "nem akarom elfelejteni, hogy ilyen is lehetnék."